#élhető környezet




GIPZ-övezet vagy zöld környezet –
 

GIPZ-övezet vagy zöld környezet – "a jó és a rossz harca" a győrszentiváni hátsó kertekben - videó

Eddig úgy tett a győri önkormányzat, mintha mit sem tudna arról, miféle beruházásra számíthatnak a győrszentivániak, és így is egyeztetett velük a település határába szánt állítólagos akkumulátorgyárról. Amióta azonban a helyi és a nagyobb nyilvánosság is rácsodálkozott, hogy az erre kinézett termőföldekre már most GIPZ-övezetként, vagyis jelentős mértékű zavaró hatású ipari területként tekintenek, az is eszükbe jutott, hogy fölösleges megtartani azt a helyi rendeletet, ami részletesen előírja, hogyan egyeztessenek az érintettekkel hasonló tervekről.

Ballai Vince - Csányi Nikolett- Vörös László Ballai Vince - Csányi Nikolett- Vörös László




Miért nem működnek fenntarthatóan a hazai tőzsdei cégek?
 

Miért nem működnek fenntarthatóan a hazai tőzsdei cégek?

Az EY 17 EU-tagállamot – köztük Magyarországot is – vizsgáló tanulmánya szerint komoly lemaradásban vannak a tőzsdén jegyzet hazai vállalatok a fenntarthatóság területén. Az Európai Unió célja, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon, ezért a következő években egyre több cég, köztük kkv-k gazdasági tevékenységét is szabályozná. A változás idehaza több mint ezer magyarországi székhelyű szervezetet érinthet, ezért a társaságoknak érdemes szakértő tanácsadóval mielőbb felmérniük, vonatkozik-e rájuk az úgynevezett Taxonómia-rendelet, hogy szükség esetén megkezdhessék a felkészülést. Az EY Klímavédelemmel és Fenntarthatósági szolgáltatásokkal foglalkozó területének vezetőjének vendégcikke.

Lukács Ákos Lukács Ákos

Újra otthont teremtenek az egyik legritkább nagymacskának a szaúdiak – egy magyar szakember is dolgozik rajta
 

Újra otthont teremtenek az egyik legritkább nagymacskának a szaúdiak – egy magyar szakember is dolgozik rajta

Szaúdi-Arábia nagy ambícióval igyekszik differenciálni alapvetően olajkitermelésen és -értékesítésen alapuló gazdaságát. Számtalan nagyívű program is indult ennek jegyében, legyen szó futurisztikus megavárosról, focibizniszről, vagy épp a turisztikai vonzerő növeléséről. Utóbbi körébe tartozik az az eddig példátlan természetvédelmi rekonstrukciós program, amivel egy csúcsragadozót telepítenének vissza ősi élőhelyére. A párducformák eme különleges alfaja élőhelyének helyreállítása már-már bolygóépítéshez hasonlítható összetett feladat, amiből egy magyar természetvédelmi szakember is kiveszi a részét. Interjú Patkó Lászlóval, akit a WWF Magyarország Nagyragadozók programja éléről szipkázott el az a szaúdi királyi bizottság, amelyik az arab leopárd visszatelepítésén dolgozik.



Életet és vagyont is ment: egyre nagyobb biznisz az időjárás-előrejelzés
 

Életet és vagyont is ment: egyre nagyobb biznisz az időjárás-előrejelzés

A meteorológiai előrejelzések jelentősége napról-napra növekszik a mind szélsőségesebbé váló időjárás miatt, ami nem is csoda, hiszen életet és vagyont is menthetnek. A gond csak az, hogy az előrejelző-rendszerek épp a legveszélyeztetettebb, egyben a legszegényebb régiókban működnek legkevésbé. Eközben a prognózisok piaca egyre nagyobb üzlet világszerte. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle



Vizet is spórolhatunk azzal, ha nem pazaroljuk az ételt
 

Vizet is spórolhatunk azzal, ha nem pazaroljuk az ételt

Miközben az édesvízkészleteink egyre csökkennek, a vízfelhasználás megállíthatatlanul nő. Pedig amikor kidobunk egy ételt, akkor az előállításához felhasznált vizet is elvesztegetjük és a gazdák munkája is értelmét veszti – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke az Élelmezési világnap alkalmából tartott sajtóeseményen.

Gonda Gréta Gonda Gréta






Lecsapna az EU a műanyagpelletből eredő szennyezésekre
 

Lecsapna az EU a műanyagpelletből eredő szennyezésekre

Rengeteg mikroműanyag kerül a környezetbe a pelletek helytelen kezelése miatt, az unió most komolyabb óvintézkedéseket javasol a kibocsátó gazdasági szereplőknek. Ha ezeket megfogadják, a számítások szerint 74 százalékkal csökkenhet a pelletekből származó mikroműanyag-szennyezés.

MTI MTI